Hiteles Isten szolgája, 2017. 06. 29.

Submitted by remenyseg on cs, 06/29/2017 - 16:21

 

Az ÚR meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt. Ekkor Illés fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad! Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az ÚR igéje!” (1Kir 17:22-24)

            Mitől válik bárki is hitelessé korunkban? Mi az a mérce, amely meghatározza annak valóságát? Mit kell cselekedni és mit kell elérni, hogy az bemutassa életünk őszinteségét? Hogyan kell élni és mit kell mondani, hogy mások higgyenek nekünk? Ezekre a kérdésekre ad tanácsot az előbbi szentírási idézet.

            A történetünkben szereplő asszonyt úgy ismerhetjük, hogy ő volt az, aki ételt adott Illésnek. A sareptai özvegyasszony éppen tűzrevaló gallyakat szedegetett, amikor találkozott Illés prófétával, aki vizet és kenyeret kért tőle. Nem volt neki semmi ennivalója, és arra kérte az asszonyt, hogy készítsen számára egy kevés kenyér-lepényt. Úgy történt, először Illésnek készítette el a lepényt és utána magának. Isten ekkor csodát tett, hiszen az étel elkészítése közben se a liszt, se az olaj nem fogyott ki a korsóból. Isten ma is megsokasítja azt a keveset, melyet neki odaszánunk. Biztos volt már ilyen tapasztalatunk. Őnéki hála, ma is megtapasztalhatjuk az ő gondviselését. És Isten csodát tett Illés kitartó és közbenjáró imádsága által, hiszen a haldokló gyermek meggyógyult. Isten mindig megtartja a szavát. Legyünk mi is szavatartóak. Ezzel akarjunk kitűnni mások előtt, hogy megbízhassanak bennünk és lehessen ránk számítani. Manapság kezd elterjedni az a szokás, hogy némelyek egy vödör jeges vizet öntenek magukra. A cselekedetükkel magukra akarják vonni a figyelmet, hogy valamit elérjenek. Így akarnak hiteles emberekké válni, akik ezt az áldozatot teszik. Azt gondolva, hogy ezzel segítenek másoknak. A worldtruth.tv -n láttam egy műsort, ahol arról beszélnek, a jeges vízzel való leöntés egy szerződés. Keresztség a sátán nevében. Nagyon rossz irányba elvihet, ha valaki ilyen módon akar kitűnni a tömegből.

            Úgy lehetünk hitelesen Isten szolgái, ha bennünk az imádság és a hitélet által kitükröződik Jézus jelleme. Ha nemcsak beszélünk a hitünkről, hanem hűségesen megéljük azt. Olyan legyen a bizonyság rólunk, hogyha valakinek megismer bennünket; nagyot változzon a véleménye rólunk és Istenről. Mivel mások meg vannak elégedve velünk és megbíznak bennük.  

 

 

(Majnár Zsolt, 2014. augusztus 28.)

Elhangzott a Baptista Rádióban 2014. szeptember 11-én, 2016. április 10, 2016. május 9, 2016. 11. 21. , 2017. 06. 29. 10 órakor

 

 https://www.mixcloud.com/BaptistaKlasszik/napi-%C3%A1h%C3%ADtat-majn%C3%A1r-zsolt-a-hiteles-isten-szolga-2017-06-29/