kísértés

Egy kihívás a kitartásra, 2018. 06. 08.

Submitted by remenyseg on szo, 06/09/2018 - 21:21

„Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. Mikor pedig odaért arra a helyre, így szólt hozzájuk: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” Azután eltávolodott tőlük, mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt. Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek.

Ne engedj neki és ne hallgass rá, 2017. 04. 20.

Submitted by remenyseg on cs, 04/20/2017 - 10:52

 

„Ha testvéred, anyádnak a fia, vagy a saját fiad, leányod, kedvelt feleséged vagy testi-lelki jó barátod titokban így csábítgat: Menjünk és tiszteljünk más isteneket, akiket nem ismertél te sem, atyáid sem, azoknak a népeknek az istenei közül, akik körülötted vannak, akár közel, akár távol, a föld egyik végétől a föld másik végéig, ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne szánd meg, ne kíméld és ne mentegesd azt.” (5Móz 13:7-9)

 

Az imádság hatása, 2016. 09. 30.

Submitted by remenyseg on k, 01/10/2017 - 12:57

 

Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” (Mt 26:41)

 Jézus a Gecsemáté–kertben érdeklődéssel figyelte és kereste az Atya akaratát. Olyan érzések ezek, melyek hatalmukba kerítették őt. Oda kell figyelni, hogyan küzdi le a belső vívódásait.