személy

Az összetartás, 2018. 10. 08.

Submitted by remenyseg on sze, 10/10/2018 - 19:58

 

„Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban… Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (ApCsel 2:42.46-47)

 

 

Uram, Jézust szeretnénk látni; 2018. 08. 21.

Submitted by remenyseg on k, 08/21/2018 - 14:38

„Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.  Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Uram, Jézust szeretnénk látni.”  Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.  Jézus így válaszolt nekik: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.  Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.   Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gy

Az összetartás, 2018. 03. 16.

Submitted by remenyseg on p, 03/16/2018 - 19:57

„Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban… Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (ApCsel 2:42.46-47)

 

 

Isten erősítése a megfélemlítésre, 2018. 02. 19.

Submitted by remenyseg on h, 02/19/2018 - 15:28

„Én azonban ezt üzentem neki: Nem történt semmi olyasmi, amit te állítasz, csak magadtól találtad ezt ki. Mindenki meg akart bennünket félemlíteni, mert azt gondolták: Majd elmegy a kedvük a munkától, és nem készül az el. - Azért te erősíts engem!” (Neh 6:8-9) 

 

Megbízás és engedetlenség, 2018. 02. 02.

Submitted by remenyseg on p, 02/02/2018 - 19:47

Azután a király így szólt az Isten emberéhez: Jöjj velem haza, egyél valamit, és ajándékot adok neked.De Isten embere ezt mondta a királynak: Ha a palotád felét nekem adod, akkor sem megyek el veled; én ezen a helyen nem eszem kenyeret, és nem iszom vizet. Mert ilyen parancsot adott nekem az ÚR: Ne egyél kenyeret, ne igyál vizet, és ne azon az úton térj vissza, amelyen mentél! Ezért más úton távozott el; nem azon az úton tért vissza, amelyen Bételbe érkezett…. De a másik ezt mondta neki: Én is olyan próféta vagyok, mint te, és egy angyal így szólt hozzám az ÚR parancsára: Hozd

A Szentlélek elvezet az igazságra, 2017. 05. 15.

Submitted by remenyseg on h, 05/15/2017 - 10:46

 

„Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.” (Jn 16:7-11)

 

A Szentlélek figyelmeztetése, 2016. 09. 29.

Submitted by remenyseg on h, 01/09/2017 - 19:59

 

Küldött hozzájuk prófétákat, hogy térítsék meg őket az ÚRhoz. Azok figyelmeztették is őket, de nem figyeltek rájuk. Akkor az Isten felruházta lelkével Zekarját, Jójádá főpap fiát, aki a nép elé állt, és ezt mondta nekik: Azt mondja az Isten: Miért szegtétek meg az ÚR parancsolatait? Nem válik az javatokra! Mivel elhagytátok az URat, ő is elhagyott benneteket.” (2Krón 24:19-20)

Aki közel van, 2016. 06. 06.

Submitted by remenyseg on sze, 08/31/2016 - 16:34

 

 

„Nádáb és Abíhú, Áron fiai, fogták a maguk, szenes serpenyőjét, tüzet tettek bele, füstölőszert raktak rá, és idegen tűzzel áldoztak az ÚR előtt, amilyet Ő nem parancsolt nekik. Ekkor tűz csapott ki az ÚR színe elől, és megemésztette őket; meghaltak az ÚR színe előtt. Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az ÚR, amikor azt mondta: A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok! Áron némán hallgatott.” (3Móz 10:1-3)