„Jónátán azonban nem hallotta, hogy apja megeskette a népet. Ezért kinyújtotta a kezében levő botot, és belemártotta a végét a lépes mézbe, kezével a szájához vitte, és mindjárt ragyogni kezdett a szeme. Ekkor megszólalt valaki a nép közül, és ezt mondta: Apád szent esküt tétetett a néppel, hogy átkozott mindenki, aki ma enni mer! Ezért olyan kimerült a nép. Jónátán ezt felelte: Apám bajba viszi az országot. Nézzétek csak, hogy elkezdett ragyogni a szemem, mert egy kicsit megkóstoltam ezt a mézet. Hát még, ha jót evett volna ma a nép az ellenségeinél talált zsákmányból! Ezért nem elég nagy a filiszteusok veresége!” (1Sám 14:27-30)
Saul királyságának ebben a szakaszában senki sem tudta mit kellene csinálni. A filisztesusok nagy erejű túlerejével szemben kellett megállniuk a harcmezőn. Nem mondhatjuk, hogy erre nem volt felkészülve. Ha megvárta volna Sámuel próféta tanácsát, akkor sikeres győzelmet arathatott volna az ellenség felett.
Kétségbeejtőnek látva helyzetét a maga szakállára olyat tesz, amire nem volt felhatalmazása: égőáldozatot mutatott be Istennek. Ezáltal saját magát vitte bele a csata elvesztésébe. Vajon mire utalnak azok a cselekedetek, ha talán mi is hasonlóan Istent kijátszva akarunk elérni győzelmeket a saját életünkben? Úgy gondolom, akkor úgy járhatunk, mint Saul. Történetünkben a király fia, Jonatán példátlan dolgot cselekedett a szolgájával együtt. Végigvitték a lehetetlent, amikor keresték Isten vezetését a nem mindennapi vállalkozásukban. Azzal a hittel indultak el, hátha megsegíti őket az Örökkévaló a harcban. Számára nincs akadály, ha győzelmet ad nekik, akkor mindegy, hogy sokan vannak vagy kevesen. Ekkor Isten valamilyen titokzatos módon cselekedett és ők nagy győzelmet szereztek. Eközben Saul megeskette a seregét, átkozott legyen, aki enni fogott napestig. Jonatán semmit sem tudva erről a fogadalomról evett a mézből és új erőre kapott. Olyan megfogalmazást olvasunk a Bibliában, hogy „ajkadról színméztől csepeg, jegyesem, méz és tej árad nyelved alól” (Én 4:11) A méz az öröm, a teljesség, a bőség szimbólumaként van jelen a Bibliában. A Spirit Filled Living Bible ezt így fordítja: „a kedves szavak lépes mézhez hasonlíthatóak, édesek a léleknek és gyógyulás a csontoknak”, azaz „a szívünkben élő Ige tanítja és ellenőrzi beszédünket és magatartásunkat. Az ilyen gondolkozású keresztyén ember győztes életet fog élni, mert állandóan elismeri Isten erejét és hatalmát a szájával és az életmódjával egyaránt.
Ez lehet a méznek, mint Isten Igéjének a hatása bennünk. Általa győzünk a lelki harcainkban az imádság és az igeolvasás útján. De csökkenni fog a hatása, ha elhanyagoljuk a bibliaolvasást és az imádságot. Tehát fontos, hogy annak az erejét átéljük. S ennek a ragyogását látják meg a szemünkben, akikkel találkozunk.
(Majnár Zsolt, 2014. április 12.)
Elhangzott a Baptista Rádióban 2014. április 28-én, 2016. július 22-én 10 órakor https://www.mixcloud.com/BaptistaKlasszik/napi-%C3%A1h%C3%ADtat-majn%C3%A1r-zsolt-amit%C5%91l-ragyog-a-szem%C3%BCnk-2016-07-22/